Mi is apostolok vagyunk!- 4. hétvége

Nagy-nagy lelkesedéssel álltam neki a negyedik hétvégének és ennek a lelkesedésnek a fő oka a hétvége témája volt, a prófétálás. Izgalommal vártam az első dicsőítést, hogy megtapasztaljam újra a Szentlélek mindentelsöprő közelségét, ám ez valahogy elmaradt és az első nap egy mélységes csendet éltem meg. Ezzel a csenddel nem tudtam mit kezdjek az elején, de újra megerősödött bennem, hogy ha én döntöttem Isten mellett, akkor nincs semmilyen érzés, ami ezt a döntést felülmúlhatná vagy épp befolyásolhatná.

Az ezt követő tanításokban az tetszett, hogy mindenikük tudott az általam már ismert dolgokról is újat mondani, vagy másképp megérinteni. A hétvégém csúcsa mégis annál a gondolatnál jött el, amikor tudatosan rádöbbentem arra, hogy Isten minket is épp annyira akar és TUD használni mint annak idején az apostolokat, egyszóval mi is ugyanolyan apostolok vagyunk, semmivel sem kisebb az értékünk, s az, hogy a képző keretén belül esélyt is kaptunk az apostolkodásunk kipróbálására mégnagyobb ajándék volt. Isten pedig jött és megmutatta az Ő dicsőségét általunk és az által ahogy használt! Dicsőség Neki ezért!

Sebesi Rita