Keress te is hozzád illő közösséget!

Van egy szabad estéd a héten és nem szívesen töltenéd egyedül? Akkor egyértelműen közösségben a helyed! Marosvásárhelyen több lehetőség is nyitva van előtted, de elsősorban a korosztályod szerint tudod kiválasztani a neked megfelelőt! Íme, pár infó és fotó, azokról a kisközösségekről, amelyeket az Ő az út! csapata ajánl számodra, ha Marosvásárhelyen élsz! Keresd őket bátran!

BÁSTYA

A Bástya egy egyetemistáknak és dolgozó fiataloknak szóló krisztusi közösség.

Céljuk, hogy megéljék a mindennapjainkban Isten szeretetét egy elfogadó közösségben.

Minden hétfő este fél 8-kor gyűlnek össze a Marosvásárhelyen a Nicolae Iorga 8 szám alatt és az alkalom kb. 10-kor ér véget.  

A közösség vezetője Trinfa Molnár Csongor, aki elérhető a +40754354320-as telefonszámon és a bástya facebook oldalán keresztül is ide kattintva:

BÁSTYA KÖZÖSSÉG FACEBOOK OLDALA

MFK

Az Mfk egy Krisztus központú közösség, ahol a hangsúly a kapcsolatokra tevődik, úgy emberi, mint Istenkapcsolatra egyaránt.

Lelkesen várják azon 18-30 éves fiatal felnőtteket, akik egy élő közösségre vágynak, ahol szórakozhatnak, szabadok lehetnek, mindezt a Jó Isten társaságában.

Az MFK minden szerda este 7-től találkozik Marosvásárhelyen, a Nicolae Iorga 8 szám alatt.

A közösség vezetője Tóducz Endre, aki elérhető a 0740827807-es telefonszámon.

MAGVETŐ

A Magvető közösség egy felnőtt katolikus karizmatikus közösség, ahol együtt keressük, hogy mit jelent Istenközpontú életet élni és Krisztusban testvérei lenni egymásnak. A közösségbe egyaránt várunk egyedülállókat, családosokat, időseket. A gyerekeknek is külön felügyeletet és foglalkozást biztosítunk. Szeretettel várunk minden érdeklődő személyt, aki vágyik a kapcsolódásra Istennel és minden más keresztény testvérekkel. A Magvető közösség minden csütörtök este találkozik este 6-tól, a Nicolae Iorga 8 szám alatt. A közösség vezetője Bereczki Béla, aki elérhető a 0723214701-es telefonszámon.

Galéria