Rólunk

Arról álmodunk, hogy Erdélyben egy erős fiatal generáció növekedik fel, amely cselekvő szeretettel személyes kapcsolatra vezeti a következő fiatal generáció tagjait a szerető Istennel.

,,Légy hát erős, fiam, Krisztus Jézus kegyelmének erejével.” 2 Tim. 2,1

A képzést az Ő az út! szervezi, a Keresztirány ifjúsági szolgálat, a Regnum Christi Alapítvány és az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Közösségek támogatásával és közreműködésével. A LÉGY ERŐS! 2018-ban indult és eddig 75 lelkes fiatal végezte el a három évfolyam keretében.

 

 

Értékeink

NYITOTT SZÍV

A képzésen fontos a nyitottság Isten és egymás felé. Törekszünk meghallgatni, megérteni és felkarolni egymást!

ÖNISMERET

Felismerni kik vagyunk Isten szemében, így hitelesebben megélni hivatásunkat.

GYAKORLATIASSÁG

Számunkra fontos, hogy a hallottakat gyakorlatra váltsuk. Ne csak beszéljünk róla, hanem tegyük is.

ADJ IDŐT

Számunkra fontos, hogy időt adjunk a Szentírás olvasásra, csendes imádságra, Isten dicsőítésére.

KATOLIKUS

A képzés szeretne megerősíteni minket az Egyház tanításában és kincseiben, mint a szentségek és szentmise.

CHILL

A hétvégéinken fontos szerepet kap a felszusszanás, közös játék, beszélgetés, kikapcsolódás is.

A képzés 2 fázisból áll!

A tanítványképzés 6 hétvégéből áll.

Vágyunk megerősíteni a fiatalokat Isten igazságaiban és elhívásukban. Hangsúlyt kap az önismeret, bibliaismeret és a közösségben vállalt szerep. Ezek mellett a fiatalok gyakorlati készségeket sajátíthatnak el az Istenkapcsolatuk megerősödésére és a kiegyensúlyozott élet megalapozásához

TÉMÁK:

  • Istenképek
  • Szülői minták
  • Személyiségtípusok
  • Mit jelent tanítványnak lenni?
  • Vízió
  • Dicsőítő életstílus
  • Karakterem és annak árnyoldalai
  • Szentlélek és ajándékai
  • Isten szerinti kapcsolatok (határok, konfliktuskezelés, kommunikáció)

A harmadik fázis 4 hétvégéből áll és olyan fiatalokat képez, akik készek más fiatalok vezetésére.  A vezetőképzés teljes mértékben a tanítványképzésre alapoz, a résztvételhez szükséges a fent említett 6 hétvége elvégzése.

TÉMÁK:

  • Evangelizáció
  • Tanítványok formálása
  • Státus vs. Szolgálói szív
  • Utánpótlás
  • Vezetői készségek
  • Kérügma

Ilyen velünk képződni…

Partnerek

Regnum Christi Alapítvány
Keresztirány Ifjúsági Szolgálat
Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás
Szent Fülöp Egyesület

TÁMOGASD EGY IGAZÁN ERŐS GENERÁCIÓ FELÉPÜLÉSÉT!

Szeretnénk a fiataloknak anyagilag elérhetővé tenni a képzést, ezért, ha szíveden érzed a LÉGY ERŐS! képzést, akkor kérünk segíts és támogass egy fiatalt 50/100/200 lejjel. 

KAPCSOLATFELVÉTEL

⦿ Személyesen – Vedd fel a kapcsolatot Bereczki Zsolttal (0740627593), hogy eljuttathasd a támogatásod. 

BANKI UTALÁSSAL

⦿ Banki utalás – Számlatulajdonos neve: Asociația El Este Calea – Mureș, Banca Transilvania, IBAN
RO52BTRLRONCRT0685782901 , a leírásba írd: Donație

Ha még több videót, fotót szeretnél, akkor kattints az ikonokra!

Bereczki Zsolt

Főszervező

Kovács Imola

Főszervező

KAPCSOLATFELVÉTEL

Tel: +40740627593 Email: oazutszolgalat@gmail.com

TÁMOGATÁS

⦿ Személyesen – Vedd fel a kapcsolatot Bereczki Zsolttal (0740627593), hogy eljuttathasd a támogatásod. 

⦿ Banki utalás – Számlatulajdonos neve: Asociația El Este Calea – Mureș, Banca Transilvania, IBAN
RO52BTRLRONCRT0685782901 , a leírásba írd: Donație